2012. július 20., péntek

Horgolt táska leírása

A táskámhoz az ötletet a Dina horgolt táskák magazinból vettem, vagyis inkább úgy mondanám mindenből egy kicsit kihalásztam, majd jól összegyúrtam a szám íze szerint.
Catania pamut fonalat használtam, dupla szállal horgoltam 4-es tűvel. Mivel így szorosabb lett a horgolás, jobb tartása lett a táskának.

A táskát az aljától kezdjük horgolni.
20 láncszemmel kezdünk.
 rp = rövidpálca

1. sor
Körbehorgolunk, méghozzá úgy, hogy a kezdő sor első és utolsó légszemébe 4-4 rp-t hurkolunk = 44 szem
Az íveknél érdemes megjelölni a bővítéseknél, mert különben csúnyán elkezd csavarodni a minta.

Körbehorgolás:

Ha elkészítettük a 20. légszemünket utána 1 szemet magasítunk (ide érdemes befűzni a jelölő fonalat) majd még egy rp-t készítünk. Ezt követően rp-vel végighorholunk.
 
 A 20 rp után az utolsó láncszembe 4 rp-t készítünk. ( A második rp után tehetjük a jelölést)

 Most nem fordulunk meg, hanem alulról is végighorgoljuk a sort.

Mikor elérkezünk a végéhez még 2 rp vár ránk és meg is érkeztünk a jelöléshez. Itt egy láncszemmel összehorgoljuk, így zárjuk a sort.

(A következő körökben is érdemes megjelölni az íveket és a jelölés két oldalán található láncszemekbe 2-2 rpt készítünk)

2-14. sor
Rövidpálcával körbehorgoljuk a táskát, úgy , hogy közben az íveknél 2-2 rt-p-vel szaporítunk. Így a 14. sor végére 106 pálcából fog állni a táskánk.

15.sor
Mivel a kagylómintához 8-al osztható szemünk kell, hogy legyen a 15. sorban kicsit csalunk és az íveknél 3-3 szemmel bővítünk.

16-18 sor
Pihenhetünk, mert csak rp-vel körbehorgolunk. Már nem kell szaporítani. Én itt kezdtem el játszani a színekkel. Kinek hogy tetszik.:)

19-31.sor
Kagylóminta.



A mintából 12 sort készítettem. A színt azért változtattam meg, mert így jobban kiemelte a mintát. /és kevés volt a zöld fonalam!:)))/

32-39. sor
Rövidpálcával készítjük a következő sorokat.

Már csak a táska füle van hátra.
Ehhez 7 láncszemet készítettem és rp-vel 80 cm hosszúra készítettem.

A végén az egészet körbehorgoltam a táska fülével együtt. Ez plusz tartást ad a táskának.

 Kezdő szem készítése után végig rp-t készítünk.


Bármi kérdésetek van szívesen válaszolok!

Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok!

Kriszta